De volt benne más is: teljesítménytúrák, hosszútávfutás. 
Meg akartam mutatni, hogy a gyermekkori bélyeg (biológiai selejt) rossz skatulya. 

A Stigmatizációs elmélet (címkézéses elmélet – interakciós elmélet) az 50-60-as években keletkezett amerikai-angolszász elmélet, csúcspontját a 60-70-es évekre érte el; az elméleti szerint a normaalkotás, normaalkalmazás és ezek társadalmi kontrollja eredményezi a devianciát.

Elnevezése a stigma szóból származik:

• orvosi értelmezés: testi rendellenesség jelei
• napjainkban: adott egyén személyiségével kapcsolatosan                                    jellemző inkább (szégyen)

A stigma következménye:

- általában a személy is elfogadja a címkéjét

- adott címkével ellátott személynél gyakoribbá válik a deviáns viselkedés vagy annak esélye

- a stigmatizációval a személy olyan fejlődési pályán indul el, ahol a deviancia olyan szintre fokozódik, hogy ez válik normálissá

- a címkézés/stigmatizáció bizonyos kirekesztettséggel jár

- felbomlanak, meglazulnak a korábbi kapcsolatok és nehezebben alakulnak ki újak

- megtörténhet, hogy a hasonlóan címkézett emberek társaságát keresi

- kialakul a másodlagos deviancia (elsődleges deviancia: normasértésre érkező társadalmi kontoll következménye)

20 évesen találkoztam először a harcművészettel Szekszárdon, a szülővárosomban.

Akkor „csak shotokan karaténak” hittem, ahol végre elismerték testem erejét és szívósságomat, de hamarosan a mögötte rejlő erkölcsi értékek is felsejlettek előttem.

(Első karatés nyaramon Drinóczi Tibor sempai-om megbízásából tartottam néhány edzést gyerekeknek; olyan élményben volt részem, amely vágyat ébreszett bennem a folyamatos fejlődésre: tanulni, hogy taníthassak. ) 
Két évvel később visszatértem Budapestre dolgozni és csatlakoztam

egy nihon tai-jitsu-t tanuló csapathoz.

Tanultam a technikákat, a rendszert, az etikai és erkölcsi normákat, és észre sem vettem, de elköteleződtem egy olyan életforma mellett, ami azóta is meghatározza mindennnapjaimat. 

/Az elkötelezettség okos emberek szerint így definiálható: „elméleti és/vagy szívbéli meggyőződésből eredő tevékeny odaszentelődés annak az útnak, amelyen járva minden „vándor” egyenlő velem, vagyis potenciális (fele)barátom.”

Ez a megfogalmazás azért is szimpatikus, mert a keleti harcművészetekben a technikai tanulás útját összekapcsolják a lelki-szellemi-erkölcsi fejlődéssel: így kapja a „DO-úT” nevet./ 

Szubkultúra

A fennálló társadalmon belül, önállóan létező kultúrák, melyekhez sajátos értékek és normák kapcsolódnak:

-         egyszerre pszichikai szükséglet, és egyszerre társadalmi, gazdasági függvény

-         valahova való tartozást/védelmet/státuszt biztosít

-         közösségi igényeket elégítenek ki

-         kialakulásuk döntően ízlés/probléma/ismeretség/bekerülés lehetőségének kérdése

-         nem minden szubkultúra szükségszerűen rossz

-         sok mindenkinek ez az egyetlen kapaszkodója az életben

Szubkultúrák szerepe:

-         csoporthoz való tartozás

-         kötődés

-         kollektív felelősségadás

-         biztosítják az embereknek a lehetőséget, hogy kipróbálhatják magukat

-         közvetíti a módszereket, technikákat

Szubkultúrák jellemzői:

-         mindig csoportosulás – kiscsoportokban alakul

-         személyes interakción alapul

-         differenciáltak külsőségekben, magatartásban

-         identitása sajátos – kifelé konfliktusos

-         sajátos erkölcsi kódex – hűségről/barátságról/emberi kapcsolatokról

-         a tagok között erős kapcsolat

-         minél jobban kinézik őket, annál jobban összetartanak

A hazai és nemzetközi edzőtáborokban sorra találkoztam olyan mesterekkel, akik nemcsak a más stílusirányzatokban felfedezhető azonosságokra és különbségekre mutattak rá, hanem igényüket fejezték ki a professzionálisan (értsd: nemcsak az adott stílusirányzat technikai elemeit ismerő) képzett tanítványokra, utódokra. 

Néhány évvel később tanítómesterem a Testnevelési Egyetem  Rekreáció szakára jelentkezett. Így néhány magasabb övfokozattal bíró társammal együtt lehetőségem nyílt kipróbálni az edzések egy részében, mit tudok átadni abból a tapasztalatból, amit vérrel-verejtékkel tanultam meg. Voltak olvasmányaimból táplálkozó elképzeléseim (és az első néhány alkalommal ezekről pozitív visszajelzést is kaptam), de éreztem, hogy fejlődésre van szükségem ezen a téren. 

A szociális szerepek az egyén környezetéhez való társas kapcsolódásai, interakciói mentén alakulnak, többnyire sztereotipek, szociálisan meghatározott státusszal járnak együtt (Zeitlinger, 1991).

Egyidőben voltam tanító és tanítvány:

 a gyakorlás során felmerülő kérdésekre társaim mesterem távollétében tőlem várták a megoldást, amelyeket később jó esetben megerősített, vagy korrigált, rosszabb esetben hibásnak titulált.

Önnevelés: a személyiségformálás egyik komponense, a személyiség társadalmi fejlődésének kiegészítője, a nevelési folyamat belső (intim) oldala. Annyit jelent, mint én tudatunk révén részt venni saját személyiségünk formálásában. Legfőbb jellemzője a személyiség állandó tökéletesítésére való tudatos törekvés.

Az „egész életen át tartó tanulás” fogalma meghaladja az „egész életen át tartó oktatás” fogalmát: egy definíció, amely – ugyan még nem véglegesen – az egyéni felelősséget helyezi a folyamat középpontjába.

 A másik ember vagy csoport észlelésében a nyilvánvaló "fogódzó” a velük együtt átélt vagy a róluk szerzett élmény közvetlensége, elevensége, amelyet nem steril információ formájában, hanem érzelmileg hangsúlyos emlékképek formájában tárol emlékezetünk.  A másokról nyert előzetes vagy utólagos gondolati elemeket, ítéleteket és sztereotípiákat vagy újabb benyomásokat mindig ezekkel az érzelmileg hangsúlyos emlékképekkel együttesen dolgozzuk fel. Szinte észre sem vesszük a belénk épült akadályokat, ezért tűnik számunkra más emberek észlelése csaknem "természetadta” közvetlenséggel és biztonsággal rendelkezőnek, s ez a hiedelem már önmagában is gyakori félreértések és félreértelmezések forrása lehet. Igazából túljutni ezeken a félreértéseken és közelebb kerülni a másik ember valójához csak úgy lehet, ha tudatosítjuk a társas megismerés észlelésbeli csapdáit és tudatos önkontrollal küzdünk ellenük.

A szakmai bizonyosság és bizonytalanság úgy járt karöltve egymással, hogy eközben az edzőterem (dojo) léte is veszélybe került: az otthont adó intézmény egy jobb fizetési kondíciókkal rendelkező sportág szakosztályának megnövekedett edzésigényét kívánta kiszolgálni a csapatunk hátrányára.

A szerepteljesítés során többé-kevésbé meg kell felelni a szerepről alkotott 
társadalmi felfogásoknak, a szerepelvárásoknak.

A szereptanulás szakaszai:

• Anticipálás

• A kiegészítő szerepet vivők elvárásai

• Az azonos szerepet vivők elvárásai

• Egyénre szabott szerepvitel

A vezetői szerep megközelítései:

•Vezetői alkalmasság és hatékonyság

•Vezető és csoportfunkciók

•Vezető és vezetettek interakciója

•A vezető, a feladat és a csoport összeillése

Vezetői alkalmasság és hatékonyság:

•Hajtóerő

•Őszinteség és becsületesség

•Vezetői motiváció

•Önbizalom

•Kognitív képesség

•Szakértelem

•Kreativitás

•Rugalmasság

Harcoltam.

A magam fejlődéséért, az elért érdemeim elismertetésén keresztül a megbecsülésért,

a klub megmaradásáért, az aktuális párkapcsolataimban az aktuális barátnőimmel a velük eltöltött túl kevés idő miatt…

A szerepkonfliktus forrásai:

• Konfliktus különböző szerepek között

• Egy szerepen belül eltérő elvárások okozta konfliktus

• Nem megfelelő szerepilleszkedés miatt

Greene írta az Énkifejezés és megküzdés kapcsán:

   „Néha elcsodálkozom azon, hogy mindazok, akik nem isznak, nem szereznek zenét vagy nem festenek, hogyan tudnak az őrültség, a melankólia és a pánik elől elmenekülni, amelyek pedig az emberi élet inherens részei”

/Ők sportolnak/

folyt.köv.