Ha nem hivatásszerűen foglalkozom vele (mert ők egy másik kategória), akkor
szabadidős tevékenységként ennél kevésbé mazochista módszerekkel is
megőrizhetem egészségemet.
Ha a jó hangulat miatt járok le, találhatok olyan közösséget is, ahol nem
kell erőszakot alkalmaznom azokkal szemben, akik testi kapcsolatba kívánnak
lépni velem.
A jogos védelem nemcsak önvédelem lehet, védhető még a helyszínen levő más
személy élete, egészsége, testi épsége, de ugyanígy vagyoni javak is. A támadás
gyakran előzmény nélküli, gyors, az egész szituáció néhány másodpercig tart,
így nehéz körültekintően cselekedni, a védekezés emiatt reflexes.
(Sötét utcán a támadó késsel támad, a tetten ért betörő megpróbál leütni, a
magányos nőt többen támadják elhagyott helyen, stb.) Mivel a jogos védelmi
helyzetben levő személy gyakran szinte sokkhatás alatt cselekszik, így nehéz
érvényesíteni vele szemben az arányosság követelményét, vagyis azt, hogy az elhárító
magatartás nem okozhat nagyobb hátrányt, mint amit a támadás okozott volna.
Tehát nyilván túllépi az arányosságot az, aki úgy védi ki a pofont, hogy lelövi
a pofozkodót.
Minden
harcművészet és katonai stratégia lényege az önvédelem és a veszély megelőzése.
Japánban a Heian-időszak végén a szamuráj kaszt megalakulásával fejlődésnek
indult a különböző harctechnikák oktatása (pl.: a kenjitsu csak a hosszú,
könnyű ívelt katanának; a kb. 2 m hosszú íjnak és az egyenes pengéjű lándzsának
a forgatását, kezelését tanította).
E mellett olyan technikákat fejlesztettek ki, amelyekkel a fegyver esetleges
elvesztése esetén az ellenfelet le lehetett győzni. Ezt a korai középkorban
kialakult erőteljes és trükkökben gazdag fegyvertelen küzdőmodort Kumiuchi-nak
nevezték. Ez finomodott ki a középkorban és alakult ki belőle a Take no
uchi-ryu, majd a Tai-jitsu, amelyek tipikus ju jitsu stílusok.
Mindkét új stílus csak a szamurájok egy szűk körében volt ismert és csak
szigorú titoktartás mellett oktatták. Egyetlen céljuk az ellenfelet a
csatamezőn látható vagy láthatatlan sebbel küzdőképtelenné tenni, vagy megölni.
A harcművészetekben az egyik utat a támadó ember bármilyen módon való
legyőzése képviseli. Ez erkölcsileg csak a harcoló katona szemlélete lehet.
Fegyver ellen puszta kézzel védekezni - ez biztosan az önvédelem kategóriájába
tartozik. Ha viszont nálunk is fegyver van, az már nem annyira egyértelmű. Még
kétségesebb az önvédelem, ha nálunk van a fegyver és az ellenfél
fegyvertelen.
A Nihon Ju Jitsu és annak szintézise, a Nihon Tai Jitsu mindezen kétséges
önvédelmi szituációkra felkészít.
Az egyszerűbb konfliktushelyzetek ma már túlsúlyban vannak az igazi harci
helyzetekhez képest, így a fegyveres támadások lehetősége is elmarad a
pusztakezessel szemben. A csukló, a kar vagy a kabát gallérjának/ujjának
megragadása, rángatása sok esetben megelőzi az ütést vagy a rúgást. A ju jitsu
ezek ellen a támadási formák ellen igen sok - jogos mértékű ellentámadással
kombinált – védekezési megoldást kínál. Fontos szerepet kap az atemi
(kontraütés), amely lazítja a támadó szorítását, megbillenti egyensúlyi
helyzetét, megtöri a támadás lendületét. /Az atemi az emberi testnek azokra az
érzékeny pontjaira gyakorolt támadás művészete, amellyel erős fájdalmat,
bénulást, elviselhetetlen szédülést vagy tudatzavart idézhetünk elő./
A közelharc egyik leggyakrabban használt fegyvere a kés.
Háborús körülmények között a csendben végrehajtott akciók hideg fegyvere. Ha
szemtől szemben áll két harcos, csak akkor lehet esélye a kés ellen védekezőnek,
ha hosszú időn keresztül gyakorolta a védekezés módját.
A polgári életben egyre gyakoribb támadási forma a késsel való fenyegetés,
mely nem a megtámadott személy életének kioltására irányul. Nagyon veszélyes
helyzetek alakulhatnak így ki, egy teljesen váratlan pillanatban a gyanútlanul
sétáló embernek is kést nyomhatnak a torkához, szegezhetnek a hátához.
Stílusirányzatunkban a haladó fokozatúak fokozatosan megismerkednek a késsel
történő támadás elleni védekezés lehetőségeivel is. Fontos szempont, hogy első
lépcsőben az egyszerű, hatásos védekezési formákat sajátítsák el; a kellő
gyakorlat megszerzése után a mozdulatok összetettebbek, a támadás formáihoz
igazodottabbak lehetnek. Hangsúlyozottabban jelennek meg a kitérés (Tai sabaki)
és a kontraütés (atemi) elemei. Ezek a technikai elemek a gyors
helyzetfelismerésre és reagálási készségre épülnek.
Kés elleni védekezés
A kés-anyaggal egy technikai szinten nyerhet betekintést a bot elleni, majd
a bottal való védekezés rejtelmeibe a jitsuka.
A Hanbo (San Shaku Bo) talán az egyik legősibb, és legegyszerűbb fegyver,
hiszen egy kb. 1 méter hosszúságú botról van szó, melynek átmérője 3-4 cm.. A
Roku Shaku Bo - vagy röviden Bo - egy kb. 180 cm hosszúságú bot (Roku Shaku:
vagyis 6 shaku, 6x30,1 cm).
A Han japánul fél, így a Hanbo a fél Bo-t jelenti. Használata lehet
egyszerű, vagy bonyolult, nagyon sokrétű eszköz. Sok helyen fellelhető, még
akkor is, ha nem vittük magunkkal, hiszen sok mindent lehet Hanbo-ként
használni, faágat, esernyőt, szerszámnyelet, stb.
Botvívás
Mint minden
más fegyvernél, itt is először az alapokat kell megtanulni:
az állásokat, az ütéseket, és a blokkokat.
Később jönnek az összetettebb alkalmazások, amikor már csavaró, feszítő,
elvezető, vagy dobó (az ellenfelet felemelve) technikákhoz használjuk.
Egyvalamit azonban sohasem felejthetünk el, legyünk bármilyen önvédelmi
tudás birtokában is.
Ahhoz, hogy egy önvédelmi szituációban jogosan járhassunk el, nemcsak
technikai tudás kell; gyors helyzetfelismerő-képesség, józan higgadtság és a
szabályok ismerete szükségeltetik egyszerre.
Ennek gyakorlását pedig csak szervezett keretek között,
reális technikai anyaggal és a jogi hátteret is ismerő oktató segítségével
szabad elkezdeni.